Egy ilyen útnál mindenkiben az egyik első kérdés, ami felmerül, a miért.
Az életem elérkezett egy jelentős fordulóponthoz. Az elmúlt évek során barátommal, üzlettársammal felépítettünk valamit, ami mind a kívülállók szemében, mind szakmailag nézve impozáns. Tapasztalatokat szereztünk, a semmiből kapcsolati tőkét teremtettünk, olyan szolgáltatásokat hoztunk létre, amely a legnagyobbakkal is versenyképes. Voltak szép sikereink, jó idők. Különböző, külső és belső okoknál fogva azonban homokszemek kerültek a gépezetbe, amelyek egyre jobban akadályozták a fejlődést. Felismertük, hogy szemléleti és stratégiai váltásra van szükség, de az irány nem világos. Az ezzel járó elképzelésbeli különbségek, türelmetlen pillanatok vezettek el oda, amiről a blog első posztjában is írtam: valaminek nagyon meg kell változnia.
Méghozzá nekem. Itt van a kezemben minden, ami ahhoz kell, hogy nagyon nagy dolgot alkossunk. Vannak, mindig is voltak bennem félelmek a változástól, bizonyos dolgok megtételétől. A tény, hogy ilyen hirtelen nekiindulok, már maga is egyfajta eredmény, amelynek köszönhetően kitágult a világlátásom (pedig nem is éreztem, hogy beszűkült vagyok). Okosodni mások meséiből vagy megélni a sajátomat, ez nem ugyanaz.
Hogy mi a motivációm? Öt hét gyalogtúra egymagamban. Harmincöt napnyi elmélyülés, gondolkodás elzárva a hétköznapoktól. Egy kicsit menekülés a problémáktól, de valójában erő gyűjtése, hogy szembenézzek velük és megoldjam őket, mégpedig véglegesen.
Hogy mit remélek? Változást önmagamban, szemléletben, önfegyelemben, célokban. értékekben, emberi kapcsolatokban, bátorságban, odafigyelésben.
Hogy mi a célom? Olyan emberré válni, aki képes élni az értékekkel, amelyet a sors, a család, a barátok, az üzleti kapcsolatok és a tapasztalatok jelentenek. Képes vagyok a céljaimat megfogalmazni, ki tudom jelölni az arra vezető utat, el is tudok rajta indulni, de képessé akarok válni arra, hogy végig is érjek rajta.
Amikor először olvastam Coelho könyvét, óriási hatással volt rám. AMikor újraolvasta most, nem találtam benne semmit, ami egy kicsit is érdekes lenne. A könyv elvégezte a feladatát és túlléptem rajta. Most nem könyvből és nem sorsokból kell tanulnom, hanem a saját bőrömön. Önmagamnak kell bizonyítanom, senki másnak. Fel kell vállalnom a konfliktusokat, amelyeket eddig kerültem és meg kell oldanom feladatokat, amelyek folyamatos konfrontációt jelentettek.
Amikor megkérdezik tőlem, miért nem jósolok pénzért, mindig azt mondom: a szememben hiteltelenek azok, akik másnak adnak életmód tanácsokat, miközben saját ügyeiket sem tudják rendben tartani, ha pedig mindezt anyagi érdekből teszik, akkor a felelősséget sem úgy vállalják, ahogy az elvárható. Sok ember életét rendbetettem már. Itt az ideje, hogy magammal is megtegyen. Hogy pontosan mit és hogyan, erre remélem megtalálni a választ.
