Ha egyben vagy fejben, sokkal könnyebb lesz a fizikai rész is :)

Menet közben csak menj és fogadd magadba a látni, hallani, érezni valót. Amikor eljön az ideje az elmélkedésnek ezek az elmentett emlékek segítenek. Lábadra továbbra is vigyázz!

Ami erdekes: a lelkiero olzan, hogy ha nincs, akkor semmi sem megy, a sikerelmenytol no es hozzasegit a kovetkezo sikerekhez, igy egyre tobb lesz. Pl az sokat adott, hogy masodik nap megcsinaltam a nagy tavot.

Lehet, hogy most nem leszek túl népszerű, de leírom mit gondolok:
Már az egy óriási bátorság, hogy ilyen őszintén írtál magadról, és a motivációdról. Erre nem sok ember képes. Az első legnagyobb lépést már megtetted ezzel. Véleményem szerint-igaz nem nagyon ismerlek, de talán, mint kívülálló jobban látok pár dolgot- ha a fájdalmaid ilyen intenzívek, folyamatosak, akkor nehezen fogsz rákapcsolódni a jó kis energiamezőre:)Sodródj az árral, ha fáj, ne menj, inkább buszozz egy kicsit, ha nem fáj menj. Azt hiszem az orvosi résznél olvastam, hogy nem a megtett kilométerektől függ, hogy mit kapsz, hanem Tőled. Feltöltődni mentél, nem szenvedni.:) Ha önsanyargatásra vágysz, elég, ha kimész a kínai piacra szombat délelőtt.:) Lazíts, ez most nem a követelményekről szól, hanem kalandról,és élményekről, nem arról, hogy totál lerobbanjon a térded. Ezt csak racionálisabb énem íratta velem,gondoltam leírom, ha már olvaslak..:) Persze, a legjobb az lenne, mikor legközelebb írsz, már arról számolsz be, hogy sitty-sutty eltűnt a fájdalom. Nem okoskodok tovább, remélem javulni fog a helyzet..:)

Agi: koszonom, jo a gondolat, de ha nem birom, inkabb pihenek. Persze volt mar, hogy stoppoltam, maskepp Utergabol nem tudtam volna Obewidosba jutni, aznap volta a legrosszabb.